Segítség


Hogyan válasszunk antennát a MinDigTV vételére I.rész ?


Mielőtt részleteiben is szólnánk az egyes antennákról, tekintsenek az alábbi képre, amelyen felismerhetnek a környezetükben látható antennákból néhányat. Ezek mindegyike a földfelszíni digitális adásokat veszi, beleértendő a MinDigTV szolgáltatás is. Hogy melyiket válasszuk, erről szeretnénk leírásunkban tájékoztatást adni.
A digitális átállás lezajlott, de hozzánk forduló ügyfeleink kérdései alapján ismét szólunk róla, hogy aki új készüléket vásárol, vagy netán új antennát szeretne telepíteni a régi helyett, el tudjon igazodni az antennarengetegben.
Előzetesen annyit, hogy az antennák kiválasztása nagy mértékben változik az adó teljesítményétől, az adótól való távolságtól, valamint az adott település domborzati viszonyaitól - beleértve a sűrűn lakott településeket.
Az antennák egyik fontos paramétere a nyereség, amelyet decibelben mérünk, röviden dB. Minél nagyobb ez az érték, annál jobb vételi lehetőséget kínál a nagyobb távolságú vételre. A passzív antennák esetében kis elemszámnál ennek értéke 3-5 dB (adó közelében használható), nagyobb, irányított, hármas gericű antennák esetében ez már 14-18 dB is lehet.
Más kategória az erősítős antennák köre, ahol 35-45 dB-es értéket is megadnak, amelyek már az adótól egészen nagy távolságban is használhatók. Még egy dolog az irányszög kérdése. Minél irányítottabb és nagyobb elemszámú egy antenna, annál kisebb az irány, vagy látószöge. Ezt is figyelmükbe ajánljuk az antennák katalógus adatainak a tanulmányozásánál.

Az egyes országokban a polarizáció is lényeges kérdés, ami meghatározza az antenna felszerelését is. Magyarországon a digitális adás horizontális, vagyis vízszintes polarizációjú, azonban a szomszédunkban Szlovákiában ez már vertiális, tehát függőleges polarizációjú. Aki a szlovák adásokat kívánja venni, azoknak erre is fontos gondolni.
Teljes garanciát az antenna vételét illetően természetesen nem tudunk adni, hiszen a vétel egy településen akár pár száz méteren belül is változhat.


images_info_jakaantenadodvbt_350x175.jpg

A kép balfelső sarkában látható Signal szobai antenna A6030 erősítővel van ellátva, az adó közelében használható max. 5-15 km távolságban, de földszinten inkább a rövidebb távolságot kell figyelembe venni. A következő hármasgerincű antenna már a másik végletét képviseli az antennáknak, mivel ezek nagyobb teljesítményűek és nagyon sok féle változatuk van. Passzív és aktív, azaz erősítővel ellátott típusaik is vannak. Az adótól 40 km feletti távolságban használhatjuk.
A rácsos szerkezetű un.lepkeantennák rendkívüli népszerűek voltak az analóg időszakban, azonban a digitális átállás után kegyvesztettek lettek, de most ismét felfelé ível az érdeklődés irántuk. Ennek oka a gyakorlati tapasztalatok után, hogy "összeszedi" még a visszaverődött jeleket is és hasznosítja azt nagyob nyílászöge következtében. Erősítős és passzív változatuk van, az utóbbit az adótól 15-30 km távolságban is tudjuk használni.
A követköző csoport a yagi antennák, amelyek irányított hatással bírnak, nyílásszögük kisebb és pontosabb beállítást követelnek, azonban nyereségük magasabb. Ezek mindegyike erősítővel is ellátható, ezáltal hatótávolságuk megnövelhető. Különböző mérettel kaphatók, ezért alkalmasak közeli és távolsági vételre egyaránt.
Egy csúcsára állított WIWA AN 220 erősítős 5-12V Dual Power antennát is bemutatunk, amely akár beltérben és kültérben is használható mérete miatt - nagyon jó eredménnyel dolgozik. Bővebben a WIWA antennáról Érzékeltetésképpen megjegyezzük, hogy a Dipol Hungaria Kft. üzletében ezzel veszük a MinDigTV adásait, mert volt alkalmunk nagyon sok antennát kipróbálni, de ez felelt meg a legjobban (Debrecen városközpontjában, 10 emeletes házak tövében).Természetesen az antenna beltérben is használható felfüggesztve, csak lehetőleg nyílászárónál kell elhelyezni, azaz ablaknál! Erkélyen pedig az antenna tartozékai között minden rögzítési eszköz megtalálható.

Egy láthatatlan antenna - a DVB-T antenna WIWA AN 220 erősítős 5-12V Dual Power Q1220 annyira kis méretű, hogy nehéz észrevenni az antennát anélkül, hogy megnagyítaná a képet



Az antennákról egy táblázatot mutatunk be, amelyek kínálatunkban szerepelnek, ebben az adóteljesítmény feltüntetése mellett a távolságbani felhasználhatósága is látható. A kószámra klikkelve részletesen láthatják az antenna katalógus adatait, akár megvásárolható is.
Adó teljesítmény > 50kW
Távolság az adótól x < 15km 15km < x < 40km 40 km < x



A6030 A1112 A1615
Q1220 A4015 A2660
A0315 A1610 A2670
A1112 A1911 A2665

Adó teljesítmény < 50kW
Távolság az adótól x < 15km 15km < x < 40km 40 km < x



A1112 A4015 A3710
A1610 A1911 A2665
A1911 A2660 A2670
A4015 A2670 A2675

Ne maradjon ki egy antenna sem a listából, tekintsék meg ezt a hármas gerincű mini TriDigit Dipol antennát is A2550,
amelyik a legújabb fejlesztések közé tartozik, és nyeresége kis méretei ellenére is maximálisak. Nagyon jól alkalmazhatók olyan helyeken, ahol a vételi viszonyok nem a legideálisabbak, vagy éppen helyszűke van az antennának. Amennyiben gyengének bizonyulna a jelminőség, még van lehetőség antenna előerősítők beépítésére is a szimmetrizálók helyére, amellyel a jelminőség és a hatótávolság is megnövelhető. Ár érték arányban az egyik legkedvezőbb három gerincű, nagy nyereségű antenna!

a2550_250x.jpg


Az UHF TV antenna Dipol 17/21-69 Tri-Digit MINI nézete A2550

Mi a helyzet a síkreflektoros szélessávú antennákkal, a lepkeantennákkal?


b_ant_lpk.jpg

Egy néhány szélessávú antenna kisebb és nagyobb méretű változatban, amelyek között az erősítős változatok is megtalálhatók.

Sokan azt a véleményt hangoztatják, hogy a szélessávú síkreflektoros hálóantennák, vagy nálunk népszerű nevén a lepkeantennák nem alkalmasak a digitális jelek vételére. A gyakorlat azonban sokszor erre rácáfol és ezeket az antennákat is sikeresen használhatják, mivel az a cél és a lehetséges problémák általában nem a széles sávból, a nagy nyílásszögből ered, hanem a hozzájuk használt alacsony minőségtartalmú előerősítőkből, amelyeket néhány szállító forgalmaz (nincs árnyékolási védelem, egyszerű sima panel, magas az erősítő önzaja, stb.).
A mi antennáink, a Dipol antennák csak árnyékolással ellátott előerősítőket tartalmaznak!

b4009_250X166.jpg

Mielőtt egy új irányított, nagy teljesítményű, yagi antennát vásárolna pl. A3710, érdemes leellenőrizni, hogy alkalmas-e az adott lakókörnyezetben a DVB-T jelek vételére. Lehetnek olyan esetek, amikor az antenna cseréje szinte elkerülhetetlen, de másfelől ezek az antennák a jóval sűrűbben lakott városi térségekben működhetnek, ahol a többszörösen visszavert jelek zavarhatják a DVB-T vételét, emiatt nehéz lesz alkalmazni ezeket a nagyon kis látószöggel bíró irányantennákat. (a lepkeantennáknál pont ez van kihasználva)
Az irányított antennák alkalmazása ott ajánlott, ahol az adóállomás nagyobb távolságra van, nem akadályozza semmi a vételt (egy nagyobb domb, vagy hegy, erdősáv a közelben sík területen stb.), jó a rálátás az adóra a meghosszabbított optikai ráláthatóság tekintetében. A táblázatból jól kivehető, hogy nem feltétlen fontos rövidebb adótávolságra csúcsnyereségű antennát alkalmazni. Felesleges pénzkidobás és nem minden esetben tesz jót a digitális vétel szempontjából. (kép kockásodása, pixelesedés, lefagyás stb.) Az adó közelében elhelyezett "csúcs" antenna az előbbieket okozhatja, de ugyanaz a jelenség, ha nagyobb távolságban lévő adónál kisebb teljesítményű antennát alkalmazunk, azaz kicsi a nyeresége.

Az adóállomás antennájának irányhatása és fedettsége


A magas teljesítmény és az adótól való viszonylag kicsi távolság nem biztos, hogy megfelelő a DVB-T jelek vétele. Döntő tényező lehet az adóantenna irányhatása. Egy példa - egy multiplexet az irányított antenna használatával sugározzák egy városi térség irányába, míg egy másik multiplexet pedig egy körsugárzó antennával, hogy ezáltal lefedjék az egész területet az adó körül. Ezért fordul elő gyakran probléma a vétellel, hogy egy multiplexet a lakosok csak egy adott területen tudnak venni. Egy gyakorlati példa erre éppen Debrecenben: A pallagi TV adó elsősorban Debrecen városát kívánja ellátni - irányított antennája van az adónak - azonban a tőle északabbra lévő településeket már nem, és így fordulhat elő, hogy az adótól látótávolságban lévő Bocskai kert egyes részein már alig vehető, de Mikepércsen minden gond nélkül jó minőségű az adás. A Debrecen belvárosában lévő városi TV adását, mivel körsugárzó antennája van a toronyházon elhelyezett adónak, szinte 20-30 km-es körzetben tökéletesen vehető. -

CIB
© 2005 - 2024 Dipol Hungaria Kft. Minden jog fenntartva
Tárhely szolgáltató: Magyar Hosting Kft.